2011. február 9., szerda

Gondolatok a cigányságról


Az elkövetkezendő írás egy videóra történő reflektálás. Először szeretném elmondani, hogy hogyan leletem rá. Egyik nap láttam, hogy egy olyan barátom tette ki facebook-ra, akiről tudom, hogy hajlandó akár szélsőségesen is gondolkodni vagy megnyilatkozni a cigányságról, én meg nem nagyon szeretem az olyan videókat, írásokat, képeket, amik inkább az érzelmekre hatva, gyakorlatilag kizárólag emocionálisan próbálják az embert behálózni és a mondandóját így beleszőni az ember agytekervényeibe. Mivel hajlamos vagyok az ilyen érzelmi-alapú dolgok túlreagálására, ezért – miután ezt felismertem –, eldöntöttem, hogy többet nem hagyom magam csőbe húzni. (A cikk végén két példavideót linkelek, ami szerintem sokak szemét fogja bántani, ám én mégis úgy vélem, hogy ezek mind-mind arra mennek rá, hogy az embert érzelmileg megfogják, és ilyen módon bizonyítsanak valamit. Persze ez egy nagyon régi fogás, hiszen emberek vagyunk és nem gépek, de szerintem az utóbbi időben ezzel egyes emberek gusztustalanul visszaéltek. A videókon kívül akár az @rc-kiállítás egyes plakátjait is hozhattam volna, vagy reklámokat, híreket stb. Azonban nem akarok most ezzel többet foglalkozni, mindenki a maga módján bírálja el és véleményezze magában ezeket a dolgokat!)
De miután azt vettem észre, hogy egyre több olyan barátom tette ki, akik kevésbé hajlamosabbak a szélsőséges gondolkodásra, úgy döntöttem megnézem, maximum kikapcsolom, ha kiveri a biztosítékot. Megnéztem, és leesett az állam. Majd egy kicsit kutattam a memóriám közt, és eszembe jutott: ismerem én Lakatos Attila nevét! A borsodi cigány vajda már legalább két éve rendszeresen nyilatkozik a cigányság problémáiról, integrációról és szerinte igenis létezik „cigánybűnözés”.
Ezt a kis történetet azért meséltem el, mert kitűnik, hogy én – és bizton állíthatom: többen vagyunk – már annyira immúnis vagyok ezekre az uszító és sokszor alaptalan megnyilvánulásokra, hogy ha nem látom másoknál, átsiklok ezen, és nem jövök rá újfent: nem mindenki gazember ezen a világon. Nehéz beismerés, mert az ember nem ezzel szembesül, szörnyű az a világ, ahol Julian Assang-t azért akarják eltüntetni, mert gyakorolja a sajtószabadságot… (Igen, direkt nem magyar példát hoztam: világméretű válságban vagyunk!)
Sokan megénekelték már országunk eljövendő halálát, melyeket változatos feltételekre és okokra vezettek vissza. Az egyik legégetőbb probléma a magyarság kisebbségbe kerülése. Sajnos nem ismerem a pontos adatokat, mivel igazából sehol se lehet pontos számokhoz hozzájutni. A felmérések is pontatlanok, hiszen sok cigány magyarnak vallja magát, rengeteg helyre el sem ér a népességszámlálás, ahol a cigányok még gyertyával világítanak és nyomorognak, ott valószínűleg nem kérdezősködnek Hugo Boss emberkék…
Így kénytelen vagyok a saját tapasztalataimra hagyatkozni. Úgy érzékelem, egyre több a cigány, és arányaiban ezt a magyarság nem tudja követni. Szóval ez egy reális probléma, ami rengeteg dolgot okoz, ezek közül csupán kettővel szeretnék foglalkozni.
Íme két bizonyíték: a többségében cigány lakosságú Alsószentmárton, és a többségében magyar lakosságú Budapest korfája

Az, hogy a fiatalság is válságban van, az is vitán felüli tény. De az elképesztő, hogy az amúgy is pökhendi és nemtörődöm generációban olyan elemek vannak, akik bármikor képesek megveretni a tanárt, ha megbuktatja vagy csak egy egyest ad. Nem nagyon hallottam olyanról, hogy magyar ment be megverni a tanárt.
De félek, hogy nemsokára elő fog fordulni. A társadalom „cigányosodik”. Csúnya kifejezés, nem akarom rasszista éllel alkalmazni, a fogalom alatt azt értem, hogy például az, hogy a köpködés, akár az utcán alapvetően cigány szokás volt. Manapság a fiatalok többsége köpköd. Ha lenne elég vér a pucámban, egyenként pofán vágnám őket, de úgy, hogy egy-két foga bánja. Gusztustalan szokás, a nyálat lenyelni szokás, de szegények képtelenek felfogni… Vagy a másik, mikor a mobilt bömböltetik. Ezt is szépen átvette a felnövő magyar fiatalság, amivel ki is vívták újabb elismerésemet (jó, ilyeneknek már szóltam, és majdnem meg is vertek miatta… nem vicc, azért, mert megkértem, hogy halkítsa le, nem is az, hogy kapcsolja ki, sőt, szépen kulturáltan, amire persze nem ilyen minőségű választ kaptam…).
Szóval úgy érzem, cigányosodik a társadalom, ezért el tudom képzelni, hogy nemsokára a magyar családapa is bejön az iskolába, hogy megüsse a tanárt, vagy magyar késeli meg a Patrióta Lokálban a következő MKB Veszprém-játékost vagy tudom is én…
A másik problémám a cigánybűnözés. Mindenki tudja, hogy van ilyen, létezik, és sajnos virágzik. Tapasztalataim szerint vannak bűncselekmények (vagy régen szabálysértések, hiszen a 20 ezer forint alatti lopás annak számított…), melyek egyértelműen, sőt, majdhogynem 100%-ban a cigányságra jellemző. Egy pár példa: kis értékű (bolti) lopás, késelés, garázdaság, csoportosan elkövetett bűntények (pl. Olaszliszka).
Nem állítom, hogy nincs a magyarokra jellemző bűnözés, azonban a többi országot is figyelembe véve, ahol a cigányság létszáma jellemzően alacsony, ezek a bűncselekmények a „hétköznapiak”. A másik pedig, amit mindkét fél ugyanúgy elkövet, ami közül a legaljasabb az erőszak, legyen az családon belüli vagy nemi erőszak.
Mocskos emberek tehát mindkét oldalon vannak. Ám ahol azt a bácsit akarják pellengérre állítani, aki árammal megölt egy cigányt, mert az lopni akart a kertjéből, az egy beteg társadalom. Ahol gyakorlatilag eltussolták az olaszliszkai gyilkosságot, ahol a veszprémi tragédia ügyében még mindig nincs ítélet. De ugyanígy: ahol szemet hunynak a futball huliganizmus fölött (mert tenni nem tesznek ellene, az biztos), ahol egy tragédia után (West Balkán) nevetséges határozatokat hoznak, ellenőriznek és nem tud az ember szórakozni például a Morrison’s 2-ben, mert várni kell, hogy lemehess a lenti termekbe, nehogy túl nagy legyen a létszám (ennek akkor lenne értelme, ha nem csak 1-2 hétig tartana ez a nagy hurrá-hangulat…).
Azt hiszem nyilvánvaló, hogy nem rasszista-indíttatású a gondolatom. Nem ítélem el a Magyar Gárdát, mert szükség van az önvédelemre, de büntetni csak a bíróságon lehet és nem ököllel. Lássa a cigányság, hogy van egy határ, ameddig elmehet. Szerintem már átlépték, és most vissza kéne szorítani ezt az egészet, mert nem állapot, hogy Budapest, egy európai főváros, a világ egyik legszebb városának bizonyos részein szabályosan félek, pedig azért az emberektől nem szokásom megijedni. Ezek a területek olyanok, hogy az ott lakók mondták, hogy őket csak azért nem bántják, mert ott laknak, valamint hogy mikor és hogyan menjek arra, mert máskor veszélyes lehet…
Szóval fel kell lépni, szigorúan, de nem erőszakosan. Ez tarthatatlan állapot, hosszú távon polgárháborúba fog fulladni és hullahegyekkel fog járni. Ezt Lakatos Attila és még sok más ember is így gondolja. Az izraeli megoldás se jó, ahol az „izraeli fallal” elkülönítik a palesztinokat, de a jelenlegi se megoldás. Nincs kommunikáció a cigányság és a magyarság között, a politika pedig kijátssza ezt a kártyát. Nekik jó, ha buta az ember, legyen az magyar vagy cigány. Legyen a lehető leghülyébb, ezért ne kényszerítsük rá az iskoláztatást. Ne mondjuk azt, hogy nem kap segélyt, családi pótlékot, bármit, ha megüti a tanárt, nem jár be a gyerek (Lakatos Attila gondolatai is). Tudom, vannak próbálkozások, de első kézből hallom, hogy nem nagy sikerrel.

Lakatos Attila

Én nem tudom, mi a megoldás. Sok lehetőség van, de nem tudom, melyik a legjobb, de hála az égnek nem is az én tisztem helyre rakni a dolgokat. Csakhogy akiknek feladata lenne, azok meg lapulnak, mint szar a fűben és nem foglalkoznak ezzel.
Lakatos Attila egy pionír a tengeren, aki meg merte ezt lépni. De sajnos egyedül van, és az évek alatt kevés eredményt tud tudtommal felmutatni. Ennek is lehetnek különböző okai, nem akarom bántani, mert legalább beszél, van kommunikáció. De a káoszban sajnos vannak olyan emberek, akik kitűnő horgászképességeik miatt nagyon, de nagyon élvezik ezt a helyzetet, hatalmas halakat fognak, meggazdagodnak. Nekik nem érdekük a változás. A fejétől bűzlik a hal, a cigánykérdés megoldásának első lépése a jellemzően magyarok alkotta vezetés törődése a kérdéssel, ha meg nem megy a mostaniaknak, akkor ki velük, jöjjön végre egy olyan, ami képes ezt a gyönyörű, apró, ezeréves, magyar országot kihúzni a csávából!


A videó:
És az ígért videók: